2010. július 26., hétfő

HP modellek kizárólag webOS alapokon

A CNBC számára a HP műszaki igazgatója hivatalosan is megerősítette az Android és a Windows Phone platformok mögüli kihátrálást.

A számos korábbi pletykát követően Todd Bradley, a HP műszaki igazgatója a CNBC számára hivatalosan is megerősítette, hogy a jövőben kizárólag a webOS platform használatára kívánnak fókuszálni, vagyis a Google és a Microsoft megoldásait a jövőben már nem kívánják használni. A HP tehát hivatalosan is törölte a korábban bemutatott Android alapú internettábláját és ezzel együtt az iPAQ sorozat Windows Phone 7 alapú frissítése sem lehet már számítani, ugyanakkor a korábbi Windows Phone 7 internettábla asztali Windows 7 operációs rendszerrel végül mégis piacra fog kerülni. A Palm felvásárlása után logikus lépésnek tűnik a saját platform iránti elkötelezettség, hiszen a HP tervei szerint nem csak okostelefonok, hanem internettáblák, netbookok, sőt még nyomtatók fedélzetén is debütálhat a webOS újabb változata.


Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

HP modellek kizárólag webOS alapokon ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger