2010. július 12., hétfő

Fring: Átmenetileg Skype videóhívás nélkül

Az iPhone felhasználók hatalmas érdeklődése miatt egyelőre csak Fring felhasználók között érhető el a videóhívás opció.

A Fring fejlesztőcsapata nemrég iPhone 4 felhasználók számára is elérhetővé tette a Skype és Fring videóhívást is felvonultató alternatív csevegőkliens legújabb változatát, mely WLAN mellett 3G hálózatokon is lehetővé teszi a videóhívások használatát. Az alternatív csevegőszoftver pillanatok alatt rendkívül népszerűvé vált, mert, habár az Apple új üdvöskéjének egyik fontos újítása épp a FaceTime integrálása volt, úgy tűnik, hogy az iPhone 4 tulajdonosok zöme nem igazán tudja kiaknázni a benne rejlő lehetőségeket, hiszen az csupán WLAN hálózatokon lógó iPhone 4 készülékek között használható, illetve az Apple ingyenes videó ügyfélszolgálatának hívogatása is egy idő után a többség számára talán kissé unalmassá válhat. A több platformra is elérhető Fring azonban más készülékek és asztali Skype felhasználók hívását is lehetővé teszi, mely nyilván az ismerősök szélesebb körét és nem csupán „almaország” lakóit teszi elérhetővé. A Fring fejlesztőcsapatának beszámolója szerint a szolgáltatás annyira sikeresnek bizonyult, hogy átmenetileg kénytelenek voltak a Skype videóhívásokat letiltani, hogy a Fring partnerek között biztosítható legyen a stabil videóhívás lehetősége. A szerverkapacitás megfelelő növelése után a Skype videóhívás opció ismét engedélyezésre kerül, vagyis hamarosan Fring és Skype felhasználók között is lehetővé válik majd a videóhívás lehetősége is.

Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

Fring: Átmenetileg Skype videóhívás nélkül ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger