2010. július 16., péntek

Bloomberg: Az Apple tudott az iPhone 4 hibáiról

A Bloomberg értesülései szerint az Apple mérnökei már tavaly jelezték a vételi hibákat, melyek az újonnan legyártott modellekben már javításra is kerültek.

A Bloomberg értesülése szerint az Apple számára már korábban is ismertek voltak az iPhone 4 vételi nehézségei, legalábbis egy meg nem nevezett forrás állítása szerint a cég saját antenna szakértője, Ruben Caballero már tavaly figyelmeztette a vezetőséget a lehetséges problémákra. Az értesüléseket természetesen sem az Apple szóvivője sem a számos antenna szabadalom mögött álló Caballero nem erősítette meg, de a gyártó magyar idő szerint ma este 18:00 órakor sajtókonferenciát fog tartani, mely során számos részletre fény derülhet. Ashok Kumar, a Rodman Renshaw piaci elemzője szerint az Apple beszállítói is megerősítették, hogy az újonnan legyártott készülékekben egy újabb komponens is beépítésre kerül, mely megfelelően szigeteli a rádiós modulokat és ezzel gyakorlatilag kiküszöböli a készülék vételi nehézségeit. Ha az elemző állítása valós, akkor már csak az a kérdés, hogy az Apple mit kíván kezdeni a többmillió eladott készülékkel, hiszen a teljes visszahívás költsége óvatos becslések szerint is 1,5-2 milliárd dollár között alakulhat.


Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

Bloomberg: Az Apple tudott az iPhone 4 hibáiról ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger