2010. július 23., péntek

3.54 billió: dől a pénz a Microsofthoz

Nemrég még úgy tűnt, hogy az Apple legutóbbi negyedévében teljesített 15.7 milliárd dolláros bevételével megelőzte a Microsoftot, de a redmondi cég most kiadott jelentése rácáfol erre. Az Apple alig pár napig - gyakorlatilag a két bejelentés közt eltelt időben - volt csak az MSFT előtt.


A júniussal lezárult három hónapban 16.04 milliárd dollárt, azaz 3.54 billió forintnyi bevételt termelt Bill Gates cége. Ezzel nem csak az Apple eredményeit szárnyalta túl, hanem igen nagy mértékben, 22 százalékkal egy évvel korábbi saját teljesítményét is. A profit is mesés: a 4.51 milliárd dollár éves szinten 48 százalékos növekedést jelent, forintban számolva pedig közel 1 billiónyi összegről van szó.A Microsoft számítása szerinti 2010. június 30-ával nem csak a negyedévük, hanem a pénzügyi év is véget ért. Egy év alatt 62.48 milliárd dolláros bevételre és 18.76 milliárd dolláros profitra sikerült szert tenniük. Az előbbi 7, míg az utóbbi 29 százalékos emelkedést mutat az egy évvel korábbi eredményekhez képest.

Mindezt az eredményt egy bedőlt sajátmárkás mobiltelefon projektje és a nagy ütemben csökkenő részesedéssel bíró Windows Mobile platform mellett sikerült elérni. A várakozások szerint az ősszel megjelenő új mobil operációs rendszer, a Windows Phone 7 tovább növelhetik a fenti milliárdos összegeket.


Forrás: Mobilport


Bookmark and Share

3.54 billió: dől a pénz a Microsofthoz ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger