2011. február 21., hétfő

A Nokia is ingyen mobilokkal csábítja a fejlesztőit

A stratégiai váltással járó kellemetlenségek enyhítésére ingyenes csúcsmobilokat és szolgáltatásokat ajándékoz fejlesztőinek a Nokia.

A Nokia teljes egészében Window Phone 7 alapokon nyugvó okostelefon stratégiája számos fejlesztő számára okozhat komoly fejfájást, hiszen a platformok közötti átjárást biztosító Qt keretrendszer a Microsoft operációs rendszerével nem lesz kompatibilis, legalábbis egyelőre a szoftveróriás nem szeretne konkurens fejlesztőkészletet látni a szinte teljesen zárt megoldásához. Habár a Qt továbbra is komoly szerepet játszik majd a Symbian és a MeeGo alkalmazások fejlesztésében, sőt Stephen Elop bejelentése szerint cége a Series 40 termékpalettára való kiterjesztés lehetőségeit is vizsgálja, az év végén érkező finn csúcsmodellek számára kizárólag Microsoft fejlesztőkörnyezetek segítségével lehet majd alkalmazásokat fejleszteni.
A Nokia jól tudja, hogy az átállás nem egyszerű feladat, és azt is, hogy a következő évek során megjelenő 150 millió közép és felső-közép kategóriás Symbian készülék fejlesztőbázisának megtartása sem lesz könnyű úgy, ha a platform néhány év múlva végleg nyugdíjba vonul. Sokan belátták azonban, hogy a jövő potenciális rendszerének tartott MeeGo és a Series 40 platform esetleges elérése miatt továbbra is érdemes lehet a Qt mögött maradni, melyre más eszközökkel is biztatást kaptak. A fejlesztők iránti elkötelezettség jeleként a Nokia Eseries E7 készülékkel, kezelőfelület analízissel, tíz technikai konzultációval, illetve Nokia World (Nokia Developer Summit) belépővel kedveskedik a Launch Pad partnereinek, valamint a következő éves tagsági díj elengedésén túl egy ingyenes Windows Phone 7 alapú készülék későbbi ajándékozására is ígéretet tett, amint az első prototípus elkészül.
Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

A Nokia is ingyen mobilokkal csábítja a fejlesztőit ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger