2011. február 18., péntek

Automata üzemmódban indul a WP7 kameraszoftvere

Egyesek szerint hiba, de a Microsoft szerint tervezőcsapat döntése, hogy a kameraszoftver mindig alaphelyzetben induljon.

Néhány felhasználó a Microsoft hivatalos fórumain arra panaszkodott, hogy a Windows Phone 7 alapú készülékének kameraszoftvere minden indításkor automata üzemmódban indul, azaz minden beállítás a gyári alapértékekre áll vissza. A Microsoft állásfoglalása szerint a fent leírt működés nem hiba, hanem a tervezőcsapat döntése, hiszen így biztosra vehető, hogy a pillanat hangulatának megörökítésére előrántott telefon a fény és környezeti viszonyokhoz leginkább illeszkedő üzemmódban készíti el a felvételt. A szoftveróriás érvelése végül is érthető, hiszen a felhasználók zöme nem emlékszik arra, hogy napokkal azelőtt makró vagy éjszakai üzemmódot használt-e utoljára, vagyis ha a szoftver nem automatikus üzemmódban indulna, akkor a fotó elkészítése előtt ezt mindenképp ellenőriznie kellene és addigra talán már oda a pillanat varázsa. A Microsoft szóvivője szerint a fejlesztőcsapat már vizsgálja az alternatív lehetőségeket, így várhatóan egy következő frissítésben opcionálisan elérhető lesz a beállítások megjegyzésének lehetősége is.



Forrás: Mobilarena

Bookmark and Share

Automata üzemmódban indul a WP7 kameraszoftvere ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger