2011. február 21., hétfő

Nagyobb energiasűrűségű akkumulátoron dolgozik az Apple

Az Apple az akkumulátorok energiasűrűségének növelésével szeretne hosszabb üzemidőt biztosítani készülékei számára.

Az iPhone 4 belső felépítése is egyértelművé teszi, hogy az akkumulátor fizikai méretének további növelésére egyszerűen nincs lehetőség, hiszen az már így is a készülék belső terének több mint felét elfoglalja. A nagyméretű kijelzők, illetve az egyre nagyobb teljesítményű processzorok és 3D grafikus gyorsítók energiaéhségének kielégítésére azonban jóval nagyobb kapacitású akkumulátorokra lenne szükség, méghozzá a jelenlegivel azonos, vagy még annál is kisebb méretben. Az Egyesült Államok Szabadalmi és Védjegy Hivatala által bejegyzettet szabadalom értelmében az Apple a lítium cellák energiasűrűségének növelésében látja a megoldást, melyek élettartama egy speciális töltési technika bevezetésével jelentősen meg is növelhető.
A nagyobb energiasűrűségű lítium akkumulátorok egyik komoly hátránya, hogy az alacsonyabb hőmérsékleten végzett töltés, illetve a folyamatosan 70 százalék fölött tartott töltöttségi szint a cellák élettartamát jelentősen lecsökkentheti, mely elsősorban beépített megoldások esetén lehet igen kellemetlen. Az Apple által leírt CC-CV (Multi-Step Constant-Current Constant-Voltage – többlépcsős, állandó áramerősségű és állandó feszültségű) töltési technológia azonban alacsonyabb hőmérsékleten és magasabb töltöttségi szinten jóval alacsonyabb, konstans áramerősséget választ a cellák töltéséhez, mely révén a kapacitás növelése nem jelentene hátrányokat általános felhasználás mellett, ugyanakkor nagyobb hely maradhatna az eszközökben más komponensek számára is.


Forrás: Mobilarena

Bookmark and Share

Nagyobb energiasűrűségű akkumulátoron dolgozik az Apple ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger