2010. október 7., csütörtök

Motorola szabadalmakat sértett az Apple

A sikertelen licencmegállapodási kísérletek után szabadalomsértési eljárást indított az Apple ellen a Motorola.

A sikertelen licencmegállapodási kísérleteket követően a Motorola is szabadalomsértési eljárást indított az Apple ellen, mivel az 18 levédetett megoldását használt fel jogtalanul az iPhone, iPad, iPod Touch és néhány Mac készülékében, illetve az App Store és MobileMe szolgáltatásainak megvalósításában. A Motorola keresetében szereplő szabadalmak a WCDMA (3G), GPRS, WLAN (082.11), antenna dizájn, vezetékmentes levélküldés, távolságérzékelés, alkalmazásmenedzsment, helyfüggő szolgáltatások és a készülékek közötti szinkronizálás témakörét érintik, vagyis az adatátviteli megoldásokon túl számos egyéb területre is kiterjednek. A Motorola szóvivője szerint a kereset benyújtásáa elkerülhetetlen volt, mivel a mobilpiacra viszonylag későn belépő Apple visszautasította a licencmegállapodási javaslatokat. Az Apple várhatóan a szabadalomsértési perek forgatókönyvének megfelelően hamarosan a Motorola ellen is benyújt majd egy keresetet, vagyis egy újabb, éveken át tartó szabadalmi pereskedés veheti kezdetét. A távközlési szabadalmak megsértése miatt korábban a Nokia is bírósághoz fordult, melyek kivizsgálása 2012 elején veszi csak kezdetét.



Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

Motorola szabadalmakat sértett az Apple ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger