2010. november 20., szombat

GSM Association: Beágyazott SIM-ek 2012-től

A GSM Association reményei szerint 2012-ben már piacra kerülhetnek az első beágyazott SIM-mel rendelkező mobilok.

A jövő év elején érkező iPhone 5 kapcsán már hallani lehetett olyan pletykákat, hogy a készülék lehet majd a piac első beágyazott SIM-mel rendelkező mobilja, melyben a külön megvásárolható kártyát egy alaplapra integrált chip válthatja fel. A pletykák hátterében egyébként az Apple és az intelligens SIM-alapú megoldásairól ismert Gemalto együttműködése áll, ám a dolog úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb lélegzetű lesz, mint amire eredetileg számítani lehetett.
A GSM Association tervei szerint az összes globális szolgáltató együttműködésének köszönhetően 2011 januárjára már elkészülhet a távolról aktiválható, beágyazott felhasználói azonosító modulokkal kapcsolatos elemzés, melyet követően az első, szabványos integrált SIM-mel rendelkező mobilok 2012-ben kerülhetnek piacra. A tervek szerint az integrált SIM-ek a mobilokon kívül más hordozható eszközbe is belekerülhetnek majd, illetve bizonyos mobilok továbbra is kínálnak majd alternatív SIM foglalatot azok számára, akik egy készülékkel több szolgáltató hálózatát is szeretnék elérni.


Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

GSM Association: Beágyazott SIM-ek 2012-től ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger