2010. szeptember 15., szerda

Garmin: Rövidesen eldől a telefonos üzletág sorsa

A rendkívül gyenge pénzügyi negyedévek után a telefonos részleg bezárását is fontolóra veszi a Garmin.

Az első Nüvifone bejelentésekor még úgy tűnt, hogy a Garmin egy olyan megoldással fog előrukkolni, mely a PND és az okostelefon termékvonal közötti hiányzó láncszemet jelentheti. A több mint másfél éves késés miatt elavult hardver, a Windows Mobile platform hanyatlása, valamint az ingyenes Google és Nokia navigáció, illetve az Apple termékeihez elérhető mérsékelt árú navigációs megoldások azonban feleslegessé tették a Garmin-Asus által tervezett készüléket. A megfelelő szolgáltatói támogatás miatt rendkívül gyengén teljesítő okostelefonos részleg kapcsán Kevin Rauckman, a Garmin pénzügyi igazgatója azt nyilatkozta, hogy az egység sorsáról a következő negyedévek során döntenek majd, vagyis akár a bezárás vagy az eladás is szóba kerülhet. A Garmin egyébként a kézi navigációs berendezések kapcsán is igen jól teljesített, a piaci elemzők korábbi várakozásaival ellentétben egyáltalán nem estek vissza olyan mértékben a PND eladások, mint arra eredetileg számítani lehetett.



Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

Garmin: Rövidesen eldől a telefonos üzletág sorsa ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger