2011. április 22., péntek

Ismét gyenge negyedévet mutathat fel a Nokia

A finn cég már csak az okostelefonok piacának negyedét tudta uralni.

A korábbi előrejelzésekhez hűen a Nokia ismét egy elég gyenge negyedévet tudhat maga mögött, melyben a piaci nyereség és részesedés is elég erőteljesen lecsökkent. A teljes célcsoport bevétele 10,399 milliárd eurónak tudható be, mely az előző év azonos időszakához képest 9 százalékos növekedést, viszont az előző negyedévhez képest 18 százalékos visszaesést jelent. A Nokia nettó nyeresége a januártól márciusig tartó negyedévben 439 millió euró volt, mely az előző évet alapul véve 10, az előző negyedévhez képest pedig 50 százalékos visszaesést jelent.

Az első negyedév során 108,5 millió Nokia készülék került értékesítésre, melyből 24,2 millió okostelefon volt. Ezzel együtt a finn gyártó piaci részesedése 29 százalékkal csökkent, mely az előző évhez hasonlítva 4, míg az előző negyedévhez pedig 2 százalékos visszaesést jelent. Az okostelefonok piacán a zuhanás még ennél is látványosabb, hiszen a tavalyi 41, illetve az előző negyedéves 31 százalékos részesedés mára már 26 százalékra csökkent. Stephen Elop elmondása szerint a második negyedévben még nagyobb visszaesés várható, mely a Japánt ért természeti csapáshoz köthető.


Forrás: Mobilaréna

Ismét gyenge negyedévet mutathat fel a Nokia ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger