2010. június 17., csütörtök

Nokia: komoly problémáink vannak!

A Nokia jövő kedden teszi közzé második negyedéves üzleti eredményeit. Arra azonban már most felhívták a figyelmet: a vártnál rosszabb a helyzet. A probléma az okostelefonjaikkal van.


A finn óriás szerint a vártnál rosszabb eredményt ez euró körüli gondok mellett a csúcskategóriás okosmobilok terén kialakult versenyhelyzet okozza. Illetve nem is a verseny, hanem az, hogy a finn mobilóriás az utóbbi időben már nem nagyon tudja felvenni a versenyt a Symbian rendszeren időközben jelentősen túlnőtt Android, BlackBerry és iOS uralta szegmensben.A Nokia mind a készülékeladások (darabszám), mind az ebből származó bevételek terén gyengébb eredményt jelzett előre, mint amilyenre korábban számítottak. A 6.7-7.2 milliárd eurósra becsült eladási bevételeknek a mostani közlemény szerint vagy az alsó határát érték csak el az idei év második három hónapjában, vagy még annál is rosszabb teljesítmény várható.

A mobilgyártók részesedése terén korábban még némi növekedést várt éves szinten a gyártó, a mostani közleményben azonban már nemhogy növekedésről nincs szó, de a várakozásokat egyenesen csökkenő éves részesedésre módosították.

Forrás: Mobilport


Bookmark and Share

Nokia: komoly problémáink vannak! ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger