2010. június 29., kedd

Alkalmazásokkal erősít a Nokia

Egyszerűbb, olcsóbb és átláthatóbb fejlesztési modellel és a termékstratégiával kíván teret nyerni a Nokia.

A Nokia ugyan továbbra is a világ legnagyobb piaci részesedésével rendelkező készülékgyártója, ám nyereségét tekintve messze elmarad az Apple mögött, mely egyetlen termékre és a köré épített szolgáltatásokra fókuszálva építgeti birodalmát. Purnima Kochikar, a Forum Nokia fejlesztőket támogató részlegének feje a The New York Times kérdésére megerősítette, hogy a finn óriás a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt fektet az alkalmazások és a szolgáltatások fejlesztésére, melyhez megfelelő eszközök és jól átlátható fejlesztési stratégia és egyéni fejlesztők által is használható tematikus alkalmazásbolt is rendelkezésre áll. A Nokia által használt számos különböző platform a jövőben a vásárlók és a fejlesztők számára is jobban elkülönül majd, hiszen az Nseries modellek között kizárólag MeeGo alapú készülékek lesznek, míg a Symbian alapú készülékek besorolása a Cseries, Xseries és Eseries vonalakon belül sorszámuk alapján is jól elkülöníthetővé válik.
A Nokia Qt fejlesztőkészlete teljes átjárást biztosít a Symbian és Maemo, illetve MeeGo operációs rendszerek között, így ugyanazon forráskód módosítás nélkül lefordítható számos különböző készülékre is, melyhez még a menürendszer áttervezése sem szükséges, hiszen a keretrendszer – bizonyos keretek között – automatikusan képes a kijelző adottságaihoz alkalmazkodni. Modell-, egészen pontosan termékvonal-specifikus fejlesztés csak akkor lesz szükséges, ha az adott alkalmazás számára a processzor vagy grafikus gyorsító nyers számítási teljesítménye, esetleg a GPS modul vagy más komponens jelenléte kritikus szempont, azaz lassabb modellek számára a futtatásuk nem javasolt. Habár maga az Ovi Store egyelőre nem kínál annyi játékot és kisebb alkalmazást, mint az App Store vagy az Android Market, ám a legnagyobb tartalomszolgáltatók és játékfejlesztők, többek között a Facebook és Pandora is a Nokia fontos stratégiai partnere. Kochikar szerint a piac egyfajta „agymosáson” esett át, ahol az alkalmazások számolgatása lett a legfontosabb, noha az esetek többségében bizonyos tartalmak csupán regionálisan érhetőek el.

Forrás: Mobilarena


Bookmark and Share

Alkalmazásokkal erősít a Nokia ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger