2010. május 12., szerda

Ingyenes hangos navigációt kínál a Bing

Az Egyesült Államokban már a Microsoft Bing is ingyenes hangos navigációval próbál csábítani.

Az Egyesült Államokban a legtöbb szolgáltató már korábban is kínált mérsékelt árú online navigációs csomagot, melyet követően a Google teljesen ingyenes konstrukcióval rukkolt elő az Android alapú okostelefonok számára. Úgy tűnik azonban, hogy a keresőóriás mellett a Microsoft is komoly fantáziát lát a folyamatos adatátvitelt igénylő hangos navigációs megoldásokban, legalábbis a Windows Mobile 6 alapú készülékek számára kiadott új Bing 5.1egyik legfontosabb újítása pont a navigáció lett. Az utcanevek kiejtésével is megbirkozó szoftver a kapcsolatokhoz eltárolt címek közvetlen elérésére is képes, vagyis a legtöbb készüléktől eltérően a névjegyzék ezen mezői nem pusztán dekorációs célokra hivatottak. A Bing navigációs csomag európai bevezetésének időpontja egyelőre nem ismert.


Forrás: Mobilarena

Bookmark and Share

Ingyenes hangos navigációt kínál a Bing ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger