2010. október 6., szerda

Motorola MT716: Droid OPhone alapokon

TD-SCDMA átviteli képességet, tévévevőt és WAPi támogatást is kapott a Motorola Droid kínai változata.

A nagyobb mobilgyártók számára Kína mindig is kiemelten fontos piacot jelentett, hiszen a több mint félmilliárd előfizetővel rendelkező ország idővel nagyobb vásárlóerőt képviselhet majd mint Európa és Észak-Amerika együttvéve. Érthető tehát, hogy a Motorola is megpróbál minden szegmensben jelen lenni a piaci igényekhez igazított ajánlataival a legolcsóbb készülékektől egészen a csúcsmodellekig. A frissen leleplezett MT716 az amerikai Droid, illetve európai Milestone kissé átalakított változatának tekinthető, mely az Android platform OPhone nevű módosulata köré épült. Az újszerű billentyűzetétől és a CMMB digitális tévévevőjétől eltekintve a jövevény az elődjeihez hasonló specifikációval bír, így 3,7 hüvelykes, 480x854 képpontos kapacitív multitouch érintőkijelzőt, 720p felbontású HD anyagok rögzítésére alkalmas, LED villanóval is felvértezett 8 megapixeles kamerát, GPS, WAPI (WLAN) és sztereó Bluetooth 2.1 modult, valamint 600 MHz-es TI OMAP3430 processzort kapott. A China Mobile kínálatában debütáló készülék várható ára egyelőre nem ismert.



Forrás: Mobilarena



Bookmark and Share

Motorola MT716: Droid OPhone alapokon ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger