2010. augusztus 7., szombat

Töretlenül halad előre az Android

A második negyedév során több Android alapú okostelefon fogyott mint Apple iPhone.

A Canalys legfrissebb beszámolója is egyértelműen megerősítette a piaci elemzők korábbi várakozásait, mely szerint 2011 elején már az Android lehet a piac második legerősebb platformja. A számos különböző gyártópartnernek köszönhetően az idei év második negyedévében összesen 10,7 millió Google platform köré épített okostelefon talált gazdára, mely 886 százalékos éves növekedést jelent, és ezzel együtt a piac 17,1 százalékát tudhatja magáénak. Ugyanezen időszak alatt az Apple összesem 8,4 millió iPhone-t tudott értékesíteni, mely az éves 61,4 százalékos növekedés ellenére is már csak a piac 13,5 százalékának megtartására volt elegendő, vagyis a részesedést tekintve 0,2 százalékos visszaesést jelent. A legnagyobb, 6,8 százalékos visszaesést a Nokia által dédelgetett Symbian platform produkálta, ám a finn óriés reményei szerint a számos új funkcióval kecsegtető Symbian^3, majd pedig a jövő év elején debütáló Symbian^4 segítségével a jelenlegi 43,5 százalékos részesedés újra 50 százalék fölé lesz tornászható.



Forrás: Mobilarena



Bookmark and Share

Töretlenül halad előre az Android ~ Nokia 5230 Stuffs - Hírek Nokia, Samsung, Motorola... mobiltelefonokról
Twitter Delicious Facebook Digg Stumbleupon Favorites Még több

 
Powered by Blogger